Motoszkálnak bennem ezek a szavak egy ideje. Talán kezd rájuk vetülni a megértés fénye bennem. Nem úgy, ahogy a Wikipédiában olvashatom, nem úgy, ahogy a elolvasom nagy írók tollából. Nem. Ez egyfajta belső megértés kezd lenni bennem.
Mikor az önismereti útra léptem, sokat olvastam Márait. Úgy éreztem, valami olyanról ír, amit én is érzek, valahol legbelül. Valami olyanról ír, amit én is el szeretnék érni. Ez a szavak szintjén, fogalmak szintjén be is jutott hozzám. De ma teljesen mást jelentenek a szavai nekem.
Rendelkezem egy hihetetlen analitikus elmével, ami mindent szétbont, szétcincál, majd megmér, feldolgoz. Sokáig éltem ebben a kattogásban. Emellett mindig láttam, éreztem valamit, ami nem az elméből jön. Egy ilyen elmét elcsendesíteni, nem egyszerű feladat. Benne akar tartani a fájdalmas történetekben, folyton visszaigazolást akar arról miért rossz épp nekem, vagy miért érdemelnék jobbat, többet, szebbet. Minden érzékelésemet elkap, és beleavatkozik. Beleavatkozik, mert változtatni akar. Erőszakkal a helyzeten. Azonnal reagálva. Vagy előre reagálva. Mindent olyanná akar tenni, ami a megítélése szerint a legjobb lenne. Nekem. Ezzel megváltozik minden. Minden ami történhetne. A lélek szintjén. Őrületes tempót diktál. Tönkre téve azt, hogy meghallhassam mit akar a lelkem.
A lélek öröklétben van. Nem rohan sehová. Azért született le, hogy fejlődjön. A saját jogán. Ezt a jogot nem vitathatja el senki, még a saját elménk sem.
Ha semlegessé válnánk, megszűnne a kényszer, hogy erőszakkal változtassunk az élet helyzetein. Ehhez át kell adni az irányítást a léleknek. Így mindenki más útját is látni fogjuk. Látjuk, hogy mit miért tesz, és engedjük neki. Tiszteletben tartva az ő lelkét is.
Meditációval, gyakorlással el kellene jutni, a nem cselekvő állapotba. Amikor nem avatkozunk bele szándèkosan az esemènyekbe. Ez számomra a részvétlenség, ahonnan tökéletes semlegességgel lehet szemlélni a világot, és mindazt ami történik benne. Megértve, hogy minden értünk történik, és minden úgy jó ahogy van.
Ha ezt megtudjuk érteni majd egyszer, egykedvűvé tudunk válni. Egykedvűnek lenni, a tökéletes boldogság állapota. Ott nincs hullámzás. A boldog megelégedettség állapota ez. Márai így ír erről:
Arról, hogy aki megtudott valamit, egykedvű lesz
Ez az egykedvűség nem panaszkodik. Nem vádol, nem kér számon, nem követel bosszút, sem elégtételt, sem magyarázatot. Minden reménytelen ami emberi.
A beavatott ember csendes. Tudja, hogy nem lehet segíteni. A legtöbb amit tehet, ha nem árt másoknak és magának. A szívét egyfajta nyugalomra és alázatra tudja nevelni, ez már csaknem vigasztalás és derű.
(Füves könyv)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: