Tegnap volt az első csoport. Rajzolj és gyógyulj. Hosszú volt az út, idáig, mióta Andi és Aletta csillogó szemmel mesélték nekem, hogy milyen csodálatos új rendszert kaptunk a Mindenségtől. Egy olyan módszert, amivel a legmélyebb traumáidat tudod feloldani, hosszú évek helyett pár óra alatt. Ez a módszer maga a csoda.
Mindenki aki az úton jár, tudja, hogy nehéz. Ha megoldasz, megfejlődsz magadban valamit, akkor tovább léphetsz, de ez magasabb szinteken még visszakérdeződik. Minél több mindent megtudsz, annál tisztábban látod, mennyi mindent nem tudsz még, mennyi mindent kell még megfejlődnöd. Minél közelebb kerülsz a Lelkedhez annál szigorúbb leszel az egodhoz. Egyre inkább próbálod megszelídíteni, és a Lelked útjának szolgálatába állítani. Ahogy közeledett a csoport időpontja, egyre több nehézség adódott körülöttem. Egyre jobban beszorultam, és egyre több fájdalmat éreztem. Az egom már tombolt. Nem a módszer ellen. A változás ellen. A változás ellen, ami olyan erős, hogy lerombolta a ˇbarlangot” is. A változás ami olyan erős, hogy még az ego ellen is kapcsolódni akar. El akarta hitetni velem, hogy nem vagyok képes odaadni azt ami bennem van. Amit már megtanultam. Azt akarta, hogy azt érezzem, nem tudok adni. Volt egy pillanat amikor vesztésre álltam.
De győztem. A szeretet győzött.
Így együtt tartottuk a szombati napot. Akik eljöttek a csoportba, nyitott szívvel, és befogadóan érkeztek. Elhozták a traumát amin dolgozni akartak azon a napon. Az én azt vállaltam, hogy odaadok nekik mindent amit tudok a rajzolás folyamatáról, arról hogy milyen csodálatos kint lenni a térben, rajzolás közben. Segítek nekik, hogy átadhassák magukat a rajznak, és közben a lelküknek. Nagyon izgultam. Készültem, hogy mit fogok elmondani, persze a felét se mondtam el, és arra sem emlékszem mit mondtam. Egyetlen dolgot tudtam. Azt, hogy eljöttek ezek az emberek hozzánk, bíznak bennünk, hisznek a rendszerben, és én mindent megteszek azért, hogy megtörténhessen velük a csoda.
Amikor láttam őket rajzolni, láttam, ahogy megváltozott az arcuk, ahogy elmélyültek, a szívem úgy túlcsordult, hogy potyogtak a könnyeim. Olyan mély hála érzés volt bennem a Mindenség felé, Andi és Aletta felé, a lelkek felé aki ott ültek, és rajzoltak, kapcsolódtak önmagukban, egymással, velünk, hogy azt nem tudom leírni.
A délután folyamán Andi és Aletta tartották a program terápiás részét. Az igazi csoda itt történt. Tudom, hogy nem vagyok túl kreatív most a szavak terén, de nincsenek fogalmaim, és olyan szókészletem amivel letudnám írni ami ott történt. Egyet tudok, azt szeretném, hogy ezt még rengeteg ember átélhesse. Megtapasztalhassa és magával vihesse. Magával vihesse a felismerést az úton, ami ezután bármikor megtartja Őt, a legnehezebbnek gondolt helyzetekben is. Mindent meg teszek azért, hogy a Mindenség támogasson ebben minket, engem. Alázattal tekintek ezentúl a Rendre és tisztelem a törvényeit. Így akarom szolgálni. Meghálálva azt, amit kaptam. Tovább adva.
Azt taníthatom csak, hogy: SOSEM VAGY EGYEDÜL. A lelked mindig ott van veled. A lelked történeteit pedig megismerheted velünk. Azt, hogy ez megszületett bennem és kitudom mondani, sok év munkájának, sok év fájdalmának, és a Lélekcsaládom támogatásának köszönhetem.
Hálás vagyok a Mindenségnek, és köszönöm az életem, köszönöm, hogy az lehetek aki vagyok, és köszönöm, hogy lelkem útját járhatom. Köszönöm mindenkinek akik eljöttek a programra, hogy ezt odaadták nekem. Köszönöm, mindenkinek aki itt van velem, és egy ideje, egy ideig együtt haladunk az úton.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: