Olyan sok felismerésem volt már. Olyan rég járok az önismeret útján. Annyi mindent elolvastam, megismertem, megtanultam. Ha nagyon szigorú lennék azt mondhatnám az elmúlt 43 évemet kidobhatom az ablakon. De most nem ennek van itt az ideje. Nem büntetem magam tovább. Ma megláttam, hogy a nagy tudományom mit sem ér. Kiválóan tudom pusztítani magam vele. Mert ha valamit elkezdek akkor abba beleadok apait anyait. Milyen vicces most ez a mondás. Igen. Mindent beleteszek ami apámból és anyámból van bennem. Egyet nem. Magamat. A lelkemet. Olyan régen elvesztettem már, hogy az idejét sem tudom felidézni. Történt valami és akkor ott, én úgy döntöttem, hogy soha senki nem bánthatja többé. Elzártam. Mindentől és mindenkitől. Magamtól is. Soha többet nem kapcsolódtam a lelkemmel. Senki más sem tudott vele. Pár nappal ezelőtt új szándékot adtam az életemnek. Megkeresem a lelkem, összegyűjtöm az aspektusaim, felelősséget vállalok értük. Újra teret adok nekik. Velük kapcsolódva szeretném élni az életemet. A felelősség vállalás azt jelenti, hogy nem fogok semmi olyat tenni amivel alárendelném őket. Elvettem a fókuszt minden mástól. Befele figyelek. Arra mit kérnek tőlem. Mit tegyek, hogy újra egyek legyünk. A lelkemmel és a lelkemen keresztül akarok kapcsolódni. Nem tanulok most semmi mást, csak azt mit kell tegyek azért, hogy ez megtörténhessen. Hosszú munka vár rám. De végre van értelme. Végre tudom mi az, ha megfogalmazok egy szándékot. Ha egységbe kerülök magammal, megtalálhatom az utat. A lelkem útját. Semmi más nem számít. Mert úgy minden értelmet nyer. Úgy érdemes. Egységben lenni. Kapcsolódni. Léleknek lélekkel. Ma ha visszagondolok a sok írásra amit elolvastam, még a könnyem is kipottyant, már látom, hogy nem értettem. Nem értettem a tanítóimat sem, hogy mit mondanak, amikor azt mondják, nem állok benne a saját életemben. Pedig akartam érteni. Görcsösen. Már nem akarom. Érezni akarok. A hiányt. Azt akarom érezni amit a lelkem kér tőlem. Ma egy pici szeletre ráláttam ebből. Tudom, hogy minden nap egy kicsivel közelebb fogok kerülni hozzá. Vállalom a veszteségeket. Vállalom amit oda kell adnom érte. A látszat biztonságomat a barlangban. A nem valódi kapcsolódásokat. Az igaznak vélt erőmet. Bármit ami ennek útjába áll. Mert lélek nélkül semmi nem valódi. Csak illuzió. Vállalom, hogy felkeresem magamban és a világban a múlt fájó emlékeit. Ránézek ezekre a történetekre, de csak azért és addig, hogy meglássam mi történt, hogy felismerjem amit ott akkor elvesztettem, megtagadtam. Meglássam mikor döntöttem a másik út mellett. Mikor mondtam ki, hogy nem a saját életemet választom. Ez a szándékom. Itt és most önmagamat választom. Az eddigi életem első igazi szándéka.
Köszönöm Aletta <3
