Tapasztalni mindig…

Tanulni, fejlődni, változni, eljutni valahova egy úton. Mennyi mindent csinálunk, Mennyi szándékkal. 

Nem kell valakivé válni. Ha ez az szándék van benne, csak szépen építek egy új személyiséget. Egy olyat amit ilyen olyan elvárásoknak megfelelővé formálok. Sosem lesz stabil. Sosem leszek én benne. De lesz egy téves azonosulásom vele. 

Miközben az első vihar, az első szél elsöpri. Nem marad utána semmi. Azt érzem lógok valahol a levegőben a semmiben. 

Hát el lehet engedni ezt a téves gondolatot, a valakivé válással kapcsolatban. Marad helyette a keresés. Megkeresni a tiszta tudatot. Vagy az önvalót. Közben tudni, hogy nem találjuk meg. Akkor pedig feladhatjuk a keresést is. Ami marad a létezés. 

“Sosem jutsz el az Önvalóig; soha nem fogod elérni azt.
Mielőtt elérnéd az Önvalót, eltűnsz az Önvaló Erejében és Kegyelmében mely elnyel téged.”

~ Mooji ~

De nevezhetjük a bennünk élő buddhának is. Vigasztaló tudni, hogy ez a “buddha-természet” vagy ez a potenciál mindannyiunkban benne van. Benned és bennem is. Gondolatok jönnek és mennek. Figyelem őket. Figyelem az érzeteket amit hoznak. Miközben mindig tudatosítom magamban, hogy mindezzel nem kell azonosulnom. Ezek a gondolatok nem én vagyok. Az érzetek sem vagyok. 

“Az igaz szeretet, béke, öröm, bölcsesség és maradandó elégedettséghez semmilyen erőfeszítés nem szükséges. Miért? Mert ezek igaz mivoltodban rejlő természetes illataid, s ami természetes az erőfeszítésmentes és csupán felfedezni szükséges (azt). Így hát gondold át, hogy egy bizonyos és szükséges ponton túl, nem jelentenek-e az erőfeszítéseid akadályt a szívedben már jelen lévő teljesség felismeréséhez – a teljesség melyet fejleszteni nem lehet csupán felismerni?

Keresd az Úr vagy a Satguru kegyelmét.” 

~ Mooji

Boldog tapasztalásokat nekünk 🙂 

Öleléssel <3 

Csilla

Fotó forrás: Pinterest