Az igazi szabadság

Amikor kutatod magad, és felismered, hogy mi minden nem te vagy, megláthatod a másikban is ugyanezt. Eljön a pillanat, amikor magadat látod benne és ő magát láthatja benned. 

Ajándék ez. Isteni ajándék. Már nem mész bele a történetbe, nem zúzod és töröd magad. Tudod, hogy mi van a személyiségen túl. Ismered a működést. Már tudsz várni. Hisz tudod, a létezésed örök. 

Minden találkozás ebben az életben karmikus. Életed minden szereplője okkal van jelen. Amikor ezt is megtanultad, eljön a türelem. Nem akarsz többé erőszakkal változtatni a helyzeten. Elfogadod ami van, nyitva tartod a szíved és vársz. Vársz, hogy újra megpillantsátok egymást, túl a felszínen, mert a lelketek egyszer már összekapcsolódott, és az a kötelék nem lazul. 

Már nem gyártasz elméleteket, nem akarod megmagyarázni azt ami volt. Tudod, hogy bármi történt, az nem valódi. Már azt sem magyarázod ami van. Mert az sem valódi. Mindent fel szeretnénk címkézni. De minden ami történik semleges. A hozzáállásunkkal és a hozzákapcsolt érzelmeinkkel tesszük őket negatívvá, vagy pozitívvá. 

Az egyetlen valóság, az egyetlen létező, a szeretet. Az a szeretet ami egyszer összekötött benneteket. Ami sosem múlik el. Tartsd a fókuszt a szereteten. Figyelj befele. Nem kell tenni semmit. Lásd meg, hogy nem tehetsz semmit.

Azt gondoljuk szabadok vagyunk, és választhatunk. Választhatjuk ezt vagy azt. Az igazi szabadság azonban az, amikor majd felismerjük, nincs ez vagy az. Akkor már csak fogadjuk ami jön és engedjük ami megy. 

Semmit sem tudni, nagyon felszabadító. Amikor felismerjük, hogy semmit nem tudunk, és semmit nem irányítunk, hirtelen minden a segítségünkre siet. Minden pont akkor és pont úgy történik meg, ahogy a Mindenség azt eltervezte. 

Minél többet elengedünk, annál inkább de-glamúrizáljuk a világot. És minél inkább de-glamúrizáljuk a világot, az annál kevésbé működtet és irányít majd minket. Nem leszünk a glamúr varázsának a hatás alatt, így az többé nem manipulálhat minket. Többé nem leszünk a média professzionális programozóinak, a politikusok és a szociális környezet kénye kedvének kitéve. Többé nem leszünk a belső kényszer nyomása alatt, hogy mások elismerését és jóváhagyását szomjazzuk.
Elkezdjük az embereket tisztán azért szeretni amik, nem pedig azért, amit talán megtehetnének értünk. Többé nincs szükségünk arra, hogy kihasználjunk másokat, illetve nem törekszünk a legyőzésükre. Ahogy a saját bűntudatunk mértéke csökken, ön-becsülésünk úgy tárul ki. A kapcsolataink immáron becsületességen nyugszanak, így többé nem vagyunk kitéve az érzelmi zsarolásnak sem. Ennek folyományaként, felhagyunk mások zsarolásával, és az érzelmi nyomásgyakorlással. Mivelhogy kapcsolataink őszinteségen alapszanak, valamint egy magasabb síkon működnek és léteznek, így többé nem kísért minket az elidegenedés és az egyedüllét félelme.

Dr. David R. Hawkins 

Öleléssel <3 

Csilla