A meditációban tapasztalunk. A mai élményem, le kell írnom, mert annyira felszabadító volt, és annyira sokkoló, félek ha nem írom le, holnap már szertefoszlik. Biztos sokáig boncolgatom még, de most ez van bennem:
A létezés örök. Játszik a tudat mely megjelenít mindent a világban. Mi pedig sokáig komolyan vesszük. Elhisszük, hogy születik egy én aki majd meghalhat. Elhisszük, hogy létezik egy én aki tapasztal, szeret, érez, gyűlöl, haragszik, boldog, szenved. Engedünk egy illúziónak. Elhisszük a különálló létezést. Elhisszük, hogy mi magunk teremtünk okot és okozatot. Elhisszük, hogy az egyetlen Létező, bennünk újra és újra megszülethet. Elhisszük, hogy az Egy külön választja magát és benned, bennem újra és újra megszületik.
De a tudat a formátlan tiszta tér, nem született és nem hal meg. Nem keletkezet és nem múlik el. Játszik. Bennem és benned. Veled és velem. Megjelenít minket. Nem téged és engem.
A tudat megjelenít. Különböző formákat. Testeket. De a tudat mindig ugyanaz. Az ok okozat, vagy karma mindenkié. Kollektív. A tudat tapasztal. Nem különül el. Amit te teszel, amit én teszek egy és ugyanaz. A benyomások a tudatban keletkeznek. Nincs tudatom nekem és neked. Tudat van. Nem létezik az én és a te. Tudat van. Néha azt játssza, hogy felismeri magát. Benned és bennem.
A test meghal. Meghal vele az én és a te. Emlékezni szeretnénk előző életekre. De hisz ismerjük fel ezt. Ismerjük fel egymást. Magunkat. Minden a mostban van. Ez gyönyörű. Felszabadító felismerés. A térben feloldódik minden. Újra egy leszünk. Te meg én. Nincs múlt. Nincs jövő. Csak a létezés. A tudat. Most. Mindig. Örökké.
Öleléssel <3
Csilla
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: