Tér és idő…

Egyszer valaki megkérdezte tőlem, mi a célom? Mit szeretnék tanítani? Mi az, amit oda szeretnék adni? Azt válaszoltam, hogy fel szeretném szabadítani az embereket. Most, hogy dolgozom az új anyagon, egyre világosabbá válik még számomra is, hogy pontosan mire gondoltam.

A bennünk tapasztaló, nem ehhez a világhoz van szokva. A halhatatlan lényegiségünk számára nem létezik az idő fogalma. Az öröklétben nincsenek sürgető kényszerek. Míg itt a földi létben, a megszületésünkkor egyből két végpont közé szorítottuk magunkat a születésünk és a halálunk időpontja közti kimért időbe. Nem ismerjük a rendelkezésre álló időnk mennyiségét. De tudjuk, hogy értéke van. Mindenki más mércével méri az értékét. Mindenki máshoz viszonyít.

Az által, hogy tudjuk csak véges idő áll a rendelkezésünkre, van bennünk egy sürgető vágy, egy kényszer, hogy ebbe az időkeretbe mindent belezsúfoljunk. De vajon, a bennünk tapasztaló lélek mit gondol erről? Vajon érti e? Én azt látom, hogy miközben igyekszünk az életünk minden területén maximális teljesítményt nyújtani, mindent megtenni, átélni, megtapasztalni, pont a lényeget nem tudjuk megtenni. Nem tudunk kilépni a térbe, nem tudunk időzni az időtlenségben, kapcsolódva a lelkünkkel. Így magát a létezést sem tudjuk megtapasztalni.

Percekkel, órákkal, napokkal, évekkel mérünk mindent. Az idő pénz, mondjuk. Akkor meg kell próbálnunk minőségi időt nyerni. Minőségi idő alatt, azt az időt értem, amit a térben tudunk tölteni. Mikor vagyunk a térben? Például meditáció közben. Tánc közben. Rajz közben. Amikor elveszítjük az időérzékelésünket. Ahhoz, hogy ilyen állapotba kerüljünk, le kell csendesíteni a tudatunkat. A legtöbben, akik hozzám jönnek rajzolni, arra panaszkodnak, hogy nincs idejük otthon leülni rajzolni. Vagy túl sok a stressz, ami miatt nem tudnak leülni.

Az alkotócsoportban az első alkalmak erről fognak szólni. Megteremtjük együtt az időt és a teret az alkotáshoz. Ahhoz, hogy időnk legyen, minőségi időnk rendszert kell vinni az életünkbe. Mi okozza a stresszt nekünk? Legtöbbször az időkorlátok közti létezés. A munkahelyen, a magán életünkben, mindenhol folyamatos időhiányban szenvedünk. Sokszor mondjuk miért nem áll egy nap 30 órából, 24 helyett. A másik ok a tudatunkban van. A világ, amiben élünk rengeteget változott. Miközben mi próbálunk az anyagi világban létezni, egyre több minden kerül ki egy virtuális világba, egy virtuális térbe. Térbe ahol nincs idő. Felhőkben tároljuk az adatainkat, mobilhálózaton, interneten keresztül jönnek az inputok megállás nélkül. Virtuális fórumokon élünk közösségi életet. Nem számít, hogy alszunk, reggelre már tele lehet az email fiókunk megválaszolandó levelekkel, megoldandó feladatokkal. Mi pedig itt állunk, és már moccanni sem bírunk sokszor. Elveszítettük a kapaszkodóinkat. Miközben ez az élet nem valóság, még ezt is egy újabb virtuális térbe szervezzük át. A tudatunk olyanná vált, mint egy viharos óceán. Igyekszünk lépést tartani mindennel, fejben tartani az összes elintézendő feladatot, minden határidőt, kezünkben az okos telefonnal ebédelünk, kávézunk, beszélgetünk, „létezünk”.

Ha kiszeretnénk szabadulni ebből a fogságból, olyan módszereket kell alkalmaznunk amivel teret nyerünk a tudatunkban. Ehhez azt a rengeteg bejövő információt, ami oda bekerül, ki kell tennünk. Olyan megnyugtató módon kell ezt megtennünk, hogy amit egyszer kihelyeztünk az többé ne keringjen a fejünkben. Az által, hogy rendszerben kezdünk el élni, a tudatunkat megtisztítva, egyrészt megszabadulunk a folyamatos nyomás alól, a stressztől, másrészt hihetetlen mennyiségű kreatív energiát tudunk nyerni. Ezt a kreatív energiát fogjuk tudni úgy használni, hogy az önmagunk és a környezetünk számára is pozitív hatással legyen.

Ehhez szeretnék segítséget adni nektek az alkotó csoportban, a készülő új módszeremmel, együtt tanulunk meg Teret és Időt teremteni, azaz megtanuljuk, jól használni a rendelkezésünkre álló Teret és Időt. Miközben már maga a módszer is egy kreatív feladat lesz, amivel színessé, könnyűvé, és boldoggá változtatjuk az életet.

Addig is

Öleléssel <3

Csilla