PaperWorkRoom

Gyors helyzetjelentés…

A tiszta forrást keresve…

Régen nem írtam. Több oka is volt. Itt volt a nyár, nyaralás, nyári szabadságok a munkahelyen, sokkal több munka, kevesebb szabad idő. A másik ok, hogy nem jöttek a szavak. Nem csak írásban, beszédben sem. A csendnek volt ideje bennem. Nem zavart, mert sok időt töltök egyedül és nagyon szeretem a csendet.

A harmadik ok pedig, az elmémben zajló változás. A régi hitrendszerem kezdett megremegni és szép csendben elporladni, miközben az új rendszer, még nem állt, nem áll készen. Sok év önismeret után jött a buddhizmus. Nagyon sokat adott, de még mindig hiányzott valami. Igen, hiányzik a kitartó és elszánt gyakorlás is, de nem ez a fő gond. Nem is a türelmetlenségem, vagy a hirtelen fellángolás majd gyors kiégés. Nem. Ennél konkrétabb hiányérzet volt. Valamint magányosság, és kétely.

Minden, amit eddig tanultam a nyugati világ önismereti módszereiből, vagy a buddhizmusban, vagy más rendszerekben, minden egy ősi tudásból ered. Minden alapja, a védikus filozófiában található. A sok modern tanító, guru, mind-mind ezt a tudást színezte tovább a saját elméjének megértésén keresztül. Mindenki hozzátesz, elvesz, áttranszformál, megért, vagy félre ért valamit ebből a hatalmas tudásból. Így születnek a különböző iskolák, képzések, rendszerek. Amik vagy segítenek valakinek, valamiben, vagy még sokkal mélyebbre löknek a tudatlanságba. Tudom ezt, hisz magam is szoktam a lélekről a saját megértéseim szerint írni, vagy valamilyen iskolában tanult elvek alapján vizsgálni azt, ami épp bennem zajlik.

De szép lassan valami megváltozott bennem. Kezdtem érezni, hogy az út, amin járok, egy tévedés. Az illúzió, amiben élünk, teljesen elhomályosította a látásom. Az alázat, amiről oly sokat olvasni, hallani, messze nem az, amit tapasztalok magamban, körülöttem. Elhittem az anyagi világ valóságát. Miközben azt hittem, vannak megértéseim. Egyre tisztábban éreztem, hogy hatalmas öngólt rúgtam, változni kell, változtatni kell. Meg kell találnom az igazi válaszokat a kérdéseimre. Meg kell tisztítani a tudatom a zavarodottságtól. Meg kell találjam a forrást.

Ezért jelentkeztem a főiskolára, vaisnava teológia szakra. A sikeres felvételi után szeptemberben kezdek tanulni, így a blogon ezután megjelenő írások, reményeim szerint, már az új, ott megszerzett tudást és a lelki gyakorlatok eredményeit fogják tükrözni. Írni fogok továbbra is bennem zajló változásokról, az új tapasztalatokról, megértésekről. Biztos, hogy a legtöbb bejegyzés a védikus irodalomról és a védikus tudásról fog szólni, remélem ezt is szeretni fogjátok.

Az iskola kezdéssel a Rajzmeditáció tanfolyamok és az Alkotó csoport is új időpontokra kerülnek. Ősztől a vasárnapi napokon fogok én Rajzmeditációt tartani, valamint egy szakképzett művészetterapeuta barátommal közösen szervezett Alkotócsoportokat is vasárnapokra hirdetjük. Pár szóban az Alkotócsoportról: ezek a workshop-ok nem terápiás foglalkozások lesznek. Az alkotás öröméért fogunk találkozni, kizökkeni a hétköznapok rohanásából, megállni, időzni a saját terünkben. Mindezekről bővebben hamarosan írunk nektek.

Kívánok még nektek gyönyörű nyárvégi napokat

Öleléssel <3

Csilla

flowers-desk-office-vintage

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!