A legutóbbi blog bejegyzésem bevezetője komoly aggodalmat keltet a barátaimban. Azóta is rengetegen írtok nekem, aggódtok értünk, szorítotok nekünk, gondoltok ránk, és imádkoztok értünk. El sem tudom mondani milyen fontos ez nekem, mennyire jól esik, ez tőletek. Sokan azt gondolják a Facebook felületes barátságokat hordoz, hogy elveszik vele a valódi kapcsolat. Most alaposan rácáfol erre. Lehet, hogy nem tudtam mindenkinek személyesen válaszolni, ezért most itt írom meg: a párom került kórházba, de már minden rendben vele, vagy legalábbis minden rendben lesz. A sok energia, ima, gondolat, amit küldtetek és küldtök azóta is, mind célba ért.
Igazából az eredeti bejegyzés célja nem ez volt, nem szerettem volna riadalmat kelteni, nem szoktam ennyire a magánéletemről írni, inkább a belső történéseimről, megértéseimről. Ezen nem is szeretnék változtatni. De az, ami történt épp akkor velem/velünk az elgondolkodtatott, és így tudtam megírni. Akkor tele voltam aggodalommal, hogy mi vár ránk, képes leszek e megoldani a feladatot. Döntést kellett hoznom, és jól döntöttem. A nehezén már túl vagyunk. Az ijedelem nagyobb volt, és a kialakult helyzet jól kezelhető. Hamarosan újra itthon lesz.
Sokáig nem írtam igazi, mély bejegyzéseket. Egyrészt az iskola miatt, másrészt pedig azért, mert kialakult bennem egy blokk. Nem írtam róla akkor, és most már nem is fogok. Lehet persze, hogy kellett volna, lehet, hogy ki kellett volna állni magamért. De a Felsőlélek, aki mindenkiben jelen van, figyel, engedélyez, tette, amit kell. Bennem mostanra rend van. Ez a blokk szép lassan feloldódott, újra jönnek a szavak. Jönnek, mert tudom, hogy honnan erednek. Tudom, hogy nem az enyémek, nem az én érdemem, ha egy történet szép lesz, vagy szomorú, esetleg adni tud valamit, tudom, hogy én csak egy eszköz vagyok. Néha visszaolvasok régi bejegyzéseket és meglepve tapasztalom, mintha nem is én írtam volna őket. Egyre többször érzem újra, hogy le kell üljek és engednem kell, hogy jöjjenek a szavak és meséljenek. Meséljenek egy másik világról, amit most kezdek el megismerni, amiről sokat hallok, amit szeretnék felfedezni, ahova szeretnék haza térni. Meséljenek erről a világról is. Mutassák meg mennyire átmeneti itt minden, pont, mint a blokkjaink, a fájdalmas történeteink. Ma valaki a barátod, holnap már lehet a legádázabb ellenséged. Ma lehet, lent heversz a porban, holnap pedig szédületes magasságban tündökölsz, aztán ugyanez megtörténik veled visszafelé. De téged ne tévesszen meg ez. Ne hidd el egyiket sem. Itt semmi nem örök, semmi nem valódi, itt minden illúzió.
A vizsgaidőszak után szeretnék újra több időt tölteni az olvasással és az írással. Folytatni fogom a Sanātana-dharma blogon a védikus témákkal foglalkozó blogbejegyzéseket. Hamarosan 🙂
Addig is
Öleléssel <3
Csilla
Kép forrás: Pinterest
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: