Tegnap délután tanácsadói csoportban voltam. A tanácsadói rendszer egyik feladata, hogy segítsen minket megközelíteni a lelki tanítómestert, ajánljon minket a lelki tanítómesternek, segít nekünk az úton, míg a lelki tanítómester elfogad. Ez egy hosszabb út, a különféle fogadalmak letétele és megtartása mellett, egy folyamat, amíg eljutunk az avatásig. De most nem erről szeretnék írni.
Beszélgettünk egy témáról, aminek a kapcsán szóba került, hogy ki mire van hatással, ki miért kell felelősséget vállaljon. Én pedig tovább gondolkodtam ezen. Semmi másra nincs ráhatásunk csak a saját életünkre. Senkit nem tudunk és nem is kell megváltoztatnunk, megmentenünk. Azzal kell foglalkoznunk, hogy mi fejlődjünk és haladjunk a lelki életben. Ezt már annyiszor hallottam, és magam is elég jól tudom, de mégis valahogy mindig sikerül elfelejtenem. Érdemes lenne kinyomtatnom, és kitenni a falamra, de félek, ha minden fontos mondatot, kiplakátolnék nem maradna sok üres falfelület. Így most is egy „aha” élményként ért a felismerés, hogy ezt még mindig sikerül elfelejtenem.
Sokan gondolják azt, ha nem foglalkoznak más életével, bánatával, örömével akkor majd önzőnek fogják őket titulálni. De ez egy téves elgondolás. Azt is mondhatnám, hogy pont fordítva igaz. Leginkább azért foglalkozunk mások életével, azért szeretnénk másokat megváltoztatni, megmenteni, hogy nekünk jó legyen. Az a másik viselkedjen pont úgy, ahogy nekünk a legkényelmesebb. Sokszor mindent megteszünk, hogy találjunk egy szenvedőt, akit meglehet menteni, hogy ne kelljen ezt saját magunkkal megtenni, ne kelljen a saját problémáinkat megoldani, vagy egyszerűen csak ezt használjuk segélykiáltásként, hogy valaki mentsen meg minket. A legritkább esetben van úgy, hogy az indíttatásunk önzetlen szeretet. Nagyon jól betudjuk csapni magunkat ezzel. Közben elpazaroljuk az értékes időnket, amit azzal kellene töltenünk, hogy fejlődünk a lelki életben. Fontos lenne megvizsgálnunk a különböző helyzeteket, hogy mit miért csinálunk? Mi az, ami bosszant egy másik emberben, ami miatt szeretnénk őt megváltoztatni? Mi az bennünk? Mert minden esetben bennünk van a megoldás. Nekünk kell megfejlődnünk azt.
Ha megfigyeljük magunkat, észrevehetjük, hogy mennyi időt töltünk el mások életének vizsgálatával, kritikájával, vagy akár azzal, hogy elirigyeljük a sorsukat. Vagy mennyi időt töltünk azzal, hogy a legkülönfélébb sérelmeket véljük elszenvedni nap mint nap a környezetünkben élőktől, amiket aztán hosszan boncolgatunk. Mikor nem sikerül ezt mind feldolgozni, jönnek a különféle önismereti csoportok, terápiás ülések, ahol visszamegyünk egész a gyermekkorunkig, hogy felgöngyölítsük mikor ért minket az első „támadás”. Ha felismerjük, hogy ez mind rólunk szól, mind belőlünk indul, mind bennünk van, akkor azt a rengeteg időt, amit ezzel töltöttünk, a lelki fejlődésre fordíthatjuk, hatalmas léptekkel tudunk előre haladni. De ez egy nagyon mély befelé fordulást követel tőlünk. Ahol farkasszemet kell néznünk az egónkkal, és el kell kezdenünk őt megszelídíteni. Erre is megvannak a megfelelő módszerek. Például nagyon hatásosak tudnak lenni az önként vállalt lemondások.
„A számtalan szenvedő ember közül csupán néhány érdeklődik valódi helyzetéről, arról, hogy ki ő, miért kényszerült ilyen kellemetlen feltételek közé stb. Senki sem nevezhetõ tökéletes embernek addig, amíg el nem jut odáig, hogy megkérdezze, miért szenved, s amíg rá nem ébred, hogy nem akar szenvedni, hanem véget akar vetni minden szenvedésnek. Az emberi lét akkor kezdődik el, amikor elménkben felébred ez az érdeklődés. A Brahma-sūtra ezt az érdeklődést brahma-jijñāsānak nevezi. Athāto brahma-jijñāsā. Mindaddig, amíg az emberi lény nem tesz fel kérdéseket az Abszolút természetéről, valamennyi tette kudarcnak számít. A Bhagavad-gītāt tehát azok a tanulmányozói érthetik meg, akik megkérdezik, hogy miért szenvednek, hogy honnan jöttek, s hogy hová kell menniük a halál után. Az őszinte tanítványnak ezenkívül megingathatatlan tisztelettel kell tekintenie a Istenség Legfelsőbb Személyiségére.” Bg. Előszók 3.
Ha mégis olyan emberrel találkozunk, akinek segítségre van szüksége, vannak olyan programok, amik kifejezetten a segítségnyújtás végett jöttek létre. Ilyen például az ételosztás. Vagy a különféle programok, ahol szellemi táplálékot kaphat bárki, aki nyitott erre, vagy szüksége van erre. Ezek valódi segítségnyújtások, itt biztosak lehetünk benne, hogy ez nem rólunk szól.
Öleléssel <3
Csilla
Fotóforrás: pexels
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: