Rég nem volt érkezésem írni, pörögnek az események körülöttem, de most írnom kell azokról a dolgokról, amik történnek velem. Mióta a Kṛṣṇa-tudat útjára léptem az események felgyorsultak az életemben. Vannak olyanok, akik azt gondolják letértem az utamról és visszaléptem. De én pontosan tudom, hogy nem ez történik. Sőt. Soha nem voltam még ennyire a helyemen. Ezt bizonyítja a bennem lezajló változás, és a közben tapasztalható stabilitás. Sokan kérdezik, honnan van energiám mindarra, amiben részt veszek? Elmesélem 🙂
De most arról szeretnék írni, ami az elmúlt napokban történt. Egész pontosan 2017. december 13-án 17 órakor. A Kṛṣṇa-tudatban különféle szabályok vannak. Például nagyon fontos, hogy ha szeretnél fejlődni a lelki életben, beavatást kell nyerned egy hiteles tanítványi láncolatba. Egy lelki tanítómesterhez kell fordulnod. Ahogy a Bhagavad-gītā 4.34 –es versében olvassuk:
Fordulj egy lelki tanítómesterhez, úgy próbáld megismerni az igazságot! Tudakozódj tőle alázatosan, és szolgáld őt! Az önmegvalósult lelkek képesek tudásban részesíteni téged, mert ők már látták az igazságot.
Általában ez úgy történik, hogy megjelenik a szívedben a vágy a lelki tanítómester iránt. Bárkit választhatsz az avató lelki tanítómesterek közül. Akihez te vonzódsz, akiről úgy érzed, hogy fog tudni téged vezetni, akinek fel mered majd tárni bizalmasan az elmédet. Akiről azt érzed, hogy képes leszel őt alázatosan szolgálni. Én a kezdetektől éreztem, azt szeretném, hogy Sivarama Swami fogadjon el majd tanítványának. Később történtek olyan dolgok, amik miatt egyre biztosabbá vált bennem ez az érzés.
Két év után eljött a pillanat, a személyes találkozó lehetősége. Zoli (aki engem elindított ezen az úton, és azóta is terelget, amiért nem tudok elég hálás lenni) előállt ezzel az ötlettel és meg is szervezte. Bár nagyon akartam, mégis félve mondtam igent. Egy ilyen tiszta személlyel nem mindennap találkozik az ember. Úgy illik odamenni, hogy felkészülünk a kérdéseinkkel. Aki ismer engem személyesen, az pontosan tudja, ha valamivel mindig rendelkezem az a kérdések. De most úgy éreztem lefagytam. Két napig csak kattogtam, hogy vajon mit is kérdezhetnék? Minden olyan banálisnak tűnt, vagy pont ellenkezőleg, annyira filozofikusnak, hogy egyből tudtam róla, ez csak a hamis ego játéka velem. Aztán eljött a nap, a találkozó napja. Időben érkeztem és a templomszobában kértem Gaura Nitāi-t és Śrīla Prabhupādot, hogy segítsenek nekem.
Maharaja mikor meglátott és üdvözölt, egyből a nevemen szólított (pont, mint álmomban) hellyel kínált és egyből kérdezett. Kérdezett és figyelmesen hallgatott. Én az ölemben tartott kezeimet tördelve válaszoltam, és igyekeztem a lehető legösszeszedettebben válaszolni. Aztán egyszer csak ez az egész megszűnt. Már csak arra gondoltam, hogy milyen végtelenül szerencsés vagyok, hogy itt ülök ezzel a tiszta személlyel és kérdezhetek tőle. Mindig erre vágytam, hogy legyen közvetlen kapcsolatom Vele. Az elmúlt évek alatt megtanultam, hogy nagyon őszinte legyek, magammal és másokkal szemben is. Így nyíltan beszéltem a küzdelmeimmel a lelki gyakorlatomban, az életemben, a munkámban. Ő pedig mindenre válaszolt. Beszéltünk arról, mennyire fontos amit a főiskolán tanulunk, hogy mindenkinek ezt kellene tanulni már gyerek kortól. Ki vagyok én, mi az önvaló, ki Isten? Ezekre a kérdésekre kell keresni a választ.
De sokkal több is történt ennél ezen a beszélgetésen. Kṛṣṇa szabad akaratot adott nekünk. A szeretet feltétele a szabad akarat. Ezért ő nem avatkozik bele az életünkbe. A karmánk beteljesüléséért felelős félistenek teszik a dolgukat. Viszont Kṛṣṇa viszonoz. Nagyon. Ha mi egyet lépünk felé, ő százat lép felénk.
„Mindenkit aszerint jutalmazok meg, amilyen mértékben átadja magát Nekem. Óh, Pṛthā fia, mindenki, minden tekintetben az Én utamat járja!” Bhagavad-gītā 4.11
Ha szolgáljuk Kṛṣṇát és van egy vágy a szívünkben ezt még jobban csinálni, akkor ez a vágyunk előbb-utóbb teljesülni fog. Ha ez a vágy egyezik egy ilyen tiszta személy vágyával, akkor még hamarabb, mint gondolnánk. Én sok mindent gondoltam már, mióta itt vagyok, hogy hogyan szolgálhatnám minél jobban Kṛṣṇát, de egy ideje már, mindig azt mondtam, hogy vándorprédikátor szeretnék lenni. Ezt váltotta fel mostanában, hogy prasadam prédikátor szeretnék lenni. Olyan személy, aki megszentelt ételt ad az embereknek. Ez nem egy elhatározás az elmében. Ez egy szívből jövő vágy. Erről is beszélgettünk. A beszélgetés végén pedig tettem egy ígértet Maharaja-nak.
Úgy váltunk el, hogy azt mondta folytatjuk, és amikor találkozunk emlékeztetni fog arra, amit ígértem, és megkérdezi, hol tartok ebben. Azóta úgy érzem magam, mintha felültettek volna egy körhintára és csak pörgetnének. Visszagondolva a beszélgetésünkre, a kezdeti izgalom múltán olyan volt, mintha mindig is ismertük volna egymást. Mintha mindig is tanított volna engem. Remélem egyszer eljön a pillanat amikor a elfogad engem tanítványának. A beszélgetés óta nem volt olyan pillanat amikor ne emlékeznék erre.
Az év hátralevő napjaiban pedig még befejezem Zsuzsi barátnőmmel a Levelek Télapónak projectünket. Az idei a harmadik alkalom. Aztán karácsonyozom kicsit a családommal, majd elkezdek tanulni a januári vizsgáimra. Amivel le is zárodik az első félév a 2. évből.
Kívánok nektek békés boldog karácsonyt, legyen részetek sok szeretetben, kívánok nagyon boldog új évet, kívánom, hogy megtaláljátok az utatokat. Én jövöre is ittleszek, és időről-időre mesélek nektek.
Öleléssel <3
Csilla
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: