Tavaly nyáron a szakmai gyakorlat után hazaérve írtam egy blogbejegyzést, hogy Kṛṣṇa-völgyben hagytam a szívem. Aztán nemrég írtam egy másik bejegyzést arról, hogy Kṛṣṇa-völgy az igazi otthonom.
Úgy rendezte Kṛṣṇa a dolgokat, hogy most ismét lent tölthettem egy hetet. Nehéz szavakkal leírnom mindazt, ami ilyenkor lezajlik bennem. Az idei szakmai gyakorlat egy zarándoktábor volt. Ahol a szent helyekről tanultunk, elmélyítve és a gyakorlatba áthelyezve sok elméleti anyagot, amit a főiskolán tanultunk. Napról napra változott bennem minden, amit eddig gondoltam a völgyről. Sokkal, de sokkal csodálatosabb hely, még annál is, amit eddig hittem róla. Sok kedvtelésről tanultunk, ami a különféle szent helyeken zajlott Kṛṣṇa és társai között. Sok démonról, akiket elpusztított, vagy megleckéztetett. Hallgattunk történeteket Kṛṣṇa gyermekkoráról, szerelmi kedvteléséről Rādhārānīval azokon a helyeken ahol ezek zajlottak.
A völgyben csupa-csupa szent él. Akiknek az élete középpontjában Rādhe-Syama szolgálata áll. Ezt így nehéz elképzelni, de ha beszélget velük az ember, egyből megtapasztalhatja ezt, mert vagy mindig róla és az Ő kedvteléseiről beszélnek, vagy ha valami más témáról van szó, akkor arról is Krisna vonatkozásában beszélnek. Szerencsés vagyok, hogy most sok lehetőségem adódott társulni ezekkel a szentekkel. Még sokkal szerencsésebb vagyok azért, hogy barátokra leltem köztük. Akik végtelen szeretettel tanítanak, minden szavukkal és tettükkel. Egyre jobban belelátok az életükbe, látom a minden napjaikat, hogy még ezen a szent helyen is milyen nehézségekkel kell szembenézniük. De ami a legcsodálatosabb az a kapcsolatuk Kṛṣṇával. Ami annyira bensőséges és különleges, hogy ha nem róluk és Kṛṣṇáról lenne szó, talán még irigység is támadna a szívemben. De így csak könyörgöm, hogy kegyükből, és Kṛṣṇa kegyéből, csak egy cseppjét megízlelhessem annak a nektárnak, amit ők kapnak minden pillanatban.
De nem csak ezt tapasztaltam. Hanem egy teljesen új, egy teljesen más minőségű kapcsolatot is megízlelhettem Rādhe-Syama-al. Ahogy mélyül a tudásom, és ahogy meditálok azokon a dolgokon, amiket tanulok, egyre több megértés jön. Persze pontosan tudom, hogy ez még mindig csak egy út eleje. Talán még az sem. Mégis nagyon fontos. Mert mindez azt mutatja, hogy az a folyamat, amit az ācāryāk leírtak és átadtak nekünk, az működik. Csak csinálni kell kitartóan. Vannak olyan szavak, amik meghatározták és végig kísérték az elmúlt pár napom. Kegy, lemondás, eltökéltség, igazmondás. Olyan szavak, ezek, amiket nagyon sokszor használunk vagy használok, de csak most nyertek igazi értelmet. Persze azt is tudom, hogy az amiről ma azt gondolom, hogy már értem, napról napra új arcát mutatja majd, és nekem újra és újra meg kell majd értenem a következő szintjeit.
Mindezeken túl, a völgy a végtelen béke és nyugalom helye is. Itt nem szól rádió, nincsen tévé semmi olyan, nincs ami beszennyezhetné az elmét. Nincs embertömeg. Vannak persze látogatók, akik nyitott szívvel és lélekkel jönnek megnézni és megtapasztalni ezt a csodát, de reggel és este csak Rādhe-Syama van jelen az Ő örök társaival és a bhaktákkal. Ez pedig olyan töltetet ad, ami semmi máshoz nem fogható. Nem tudom szavakkal leírni milyen nehéz volt ma hazajönnöm. Már amikor az M7 –re felhajtottam tudtam, hogy ez nagyon fájdalmas lesz. Hazafelé még meg kellett állni a csillaghegyi templomnál, amit nagyon szeretek, de most fesztivál volt, teli vendégekkel mindenki mosolygott, boldog volt, én meg csak álltam, néztem az embereket, visszamosolyogtam rájuk, beszélgettem kedves barátokkal, de nem értettem mit keresek ott. Az az érzés volt, amit már mindannyian tapasztalhattatok, amikor azt érzitek, hogy valami filmet néztek, aminek szereplői és nézői egyszerre vagytok.
Csak azt éreztem, hogy mennem kell. Mennem tovább.
De igazából mindegy hova megyek, ha az nem Vṛndāvan, én nem lehetek boldog.
Öleléssel <3
Csilla
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: