Míg áramszünet van és teljesen rám nem sötétedik, megírom ezt a bejegyzést.
Szombaton a kötelező gyakorlatra mentünk a főiskoláról páran teológus hallgatók. Könyvet osztani. Rettegtem és vártam ezt a napot. Féltem a visszautasítástól, az elforduló tekintetetektől, a lehajtott fejektől.
Sokan találkoztatok már biztos könyvosztó bhaktákkal, sokan meg is álltok, vesztek könyvet, adtok adományt. Meghallgatjátok a könyvosztótól, hogy mire fogjuk fordítani az adományokat.
Én szeretek beszélgetni. Szeretek mesélni arról, hogy mit miért teszünk. Szeretek mesélni arról, hogy oly sok év keresés után, végre válaszokat kapok a kérdéseimre. Nem, a válasz nem 42 🙂
Szeretném elmesélni mindenkinek, mennyi mindenen átsegít ez engem. Szeretném megosztani minél több emberrel ezt a tudást. Ezt a tudást, melyet nem pénzért osztanak.
A tudást mely a tanítványi láncolaton keresztül szállt alá, mely tudást egy szent ember, mindannyiunk lelki tanítómestere A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda elhozott nekünk. Lefordította nekünk a Szentírásokat, ellátta a magyarázataival. Egy pillanatra sem hagy magunkra minket. Nincs szükség semmilyen elmebéli spekulációra, hogy megértsük, amit a könyveiben leírt.
Amikor kimegy egy bhakta az utcára az a vágy van a szívében, hogy ez a tudás, ami ezekben a könyvekben le van írva, minél több emberhez eljusson. Ezért megy ki az utcára, amikor meleg van, amikor hideg van, amikor esik az eső vagy a hó. Ő csak megy, minden nap, hogy azt a vágyat, ami van, a szívében azt teljesítse.
Az írtam, hogy van egy vágy a szívében. Ami igaz is. De mi is pontosan ez a vágy a szívében? Ez igazából Kṛṣṇa vágya, hogy minél több híve hazataláljon hozzá. A bhakta vágya pedig, hogy elégedetté tegye Kṛṣṇát. S végül mindenki boldog lesz.
Ilyen gondolatok voltak a fejemben, miközben a gyakorlatra készültem. Miközben arra készültem, hogy nehéz lesz, azt is gondoltam, hogy könnyű lesz. Én olyan könnyen kezdeményezek beszélgetést bárkivel. Csak lemegyek, nyitott szemmel és szívvel, és történnek a dolgok.
Hát….
Egész nap szakadt az eső. Így mi a nyugati téri aluljáró felé vettük az irányt. Mikor megérkeztünk a zsongó földalatti helyre, és könyvekkel a kezemben körülnéztem, már éreztem, hogy nem lesz könnyű. Mindenki siet valahová. A legtöbben telefonnal a kezükben, amin vagy beszélnek, vagy írnak, vagy zenét hallgatnak. Sietnek. Mindenki siet. Vajon, hogy fogunk itt megállítani bárkit? Ki fog itt könyvet venni tőlünk? De hisz sok-sok évvel ezelőtt nekem is így lett az első Bhagavad-gītám. Nem messze innen, az Aradi utcánál kapta nekem egy kollegám, egy bhaktától aki a saját könyvét adta oda, az adományért cserébe.
Haribol. Köszönsz, mosolyogsz. Ha szerencséd van, kapsz egy mosolyt. De a legtöbben sietnek. Tovább. Mindenkit hajt egy vágy. Egy egyéni, senki máséhoz nem fogható vágy.
De a te vágyad más. Most itt nem számít, te mit szeretnél. Nem számít, hogy legszívesebben elszaladnál, elbújnál. A te szívedben a vágy most sokkal több, mint egy senki máséhoz nem fogható, egyéni vágy.
Ott állunk ebben a zsongó földalatti térben, és próbáljuk a lehetetlent. Megállítani a rohanó embereket, és akkor egyszer csak megtörténik a csoda. Valaki visszamosolyog ránk, megáll, és beszélgetni kezd velünk. Megáll a szanszkrit tudományok kutatója, megáll a veled korú férfi, aki még az érettségi előtt áll, de keresi a válaszokat. Megáll és beszélget velünk a japán turista, aki maga is meditál, és meghallgat minket a fiatal középiskolás. Odajön hozzánk, aki évek óta az ételosztást támogatja az adó egy százalékával, és beszélget velünk az is, akinek már sok könyve van, sőt az is, aki a védikus tudományokat kutatja. De megtalál minket a keresztény prédikátor is, aki arról mesél nekünk, hogy Krisztus újra eljött közénk, és kíváncsi arra, hogy mi mit gondolunk erről.
Mi végzős teológus hallgatók pedig csak forgunk ide oda, és fel se fogjuk, mi történik. Érezzük a nehézséget, de közben tapasztalunk valami olyat, amit még sohasem. Nézzük egymást, de nem is igazán fogjuk fel azt, ami történik velünk. Ma sokat tanultam. Sokat tanultam a csoporttársaimtól is. Van köztük egy nagyon különleges személy, egy igazi egyéniség. Akitől rengeteg tanulok. Emberségről. Például. Más szemmel nézni az emberekre. Ahogy ő tud. Hihetetlen szeretet van benne. Nem is volt még alkalmam elmondani neki, hogy mennyit tanultam tőle most is. De hátha olvassa ezt most.
Szóval… Még ülepszik minden bennem.
De ha majd legközelebb egy könyvosztó bhaktával találkozol, menj oda hozzá bátran. Tedd fel neki a kérdéseid. Lesz nála egy könyv, ami csak neked szól. Benne lesznek a válaszok. A kérdéseidre. Azokra is, amiket még sosem tettél fel.
Én pedig készülök a Széll Kálmán térre, ahol minden hónapban találkozhattok velünk. Remélem eljutok.
Öleléssel <3
Csilla
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: