Avagy hogyan zárjunk le egy nyolc éves kapcsolatot egyik pillanatról a másikra.
Az első pontra a válaszom, hogy légy szerelmes. Röpködjön annyi pillangó a hasadban, hogy enni se tudj. Vagy hagyjanak el. Velem most ez történt. A másodikra azt mondom, hogy fogalmam sincs.
Annyira váratlanul ért, hogy még nem tértem magamhoz. Mantrázhatok magamnak bármit, a tudatosságomból, mondhatom, hogy minden azért történik, mert ráléptem egy útra és hosszútávon így lesz nekem a legjobb, de ez nem segít most. Nem segít, mert végtelenül fáj.
Már elfogytak a könnyek. De a fájdalom nem szűnt meg. Elindult bennem a gyász folyamata. Megy a maga útján. Hatalmas amplitúdóval mozog a hangulatom. Hol haragszom, hol gyűlölöm, de leginkább csak végtelenül fáj és nem tudom még nem szeretni.
Itt zubognak a szavai a fejemben. Szavak melyeknek az a célja, hogy gyűlöljem, hogy neki könnyebb legyen. Nem tudom, hogy neki könnyebb e. Azt se, hogy ettől az lesz e. De a döntést ő hozta meg. Így döntöttem, mondta. Nem téged választalak.
Az elme megkapta a pofonjait. Amikor megmérettetsz és könnyűnek találtatsz. Meg kellett ezt is tapasztalnom. Milyen érzés, amikor engem hagynak el. Eddig mindig én hagytam el. Igyekeztem tenni ezt a lehető legkevésbé fájó módokon. Nyilván nem lehet. Nem lehet megúszni. De vannak fokozatok. Mint mindenben. Ahogy velem történt most az a lehető legdurvább fokozat.
Így most az elme szenved. Az én elmém borulékony. Mondhatnám azt is, hogy ingatag. Így ilyen szituációkban arra is kell ügyeljek, hogy miközben rettenetesen fájok, ne történjen sokkal nagyobb baj. Egyszer történt. Azt sose tudom megbocsájtani magamnak. Minden tudatosságomra szükség van, hogy ne történjen meg még egyszer.
Mindenki máshogy dolgoz fel traumákat. Van, aki szeret erről beszélni, szereti megosztani másokkal, hogy miközben újra és újra elmondja, szépen átmossa magán mindazt, ami történt. Szereti meghallgatni mások véleményét, hogy erőt kapjon, vagy reményt, vagy hitet.
Vannak mások, és én is ilyen vagyok, akik magába zárkózik, bezárja az ajtót, és összekuporodik a saját fájdalmával. Mindig ilyen voltam, mindig így csináltam. Most annyival másabb, hogy már régóta vezetem ezt a blogot, és most jó leírjam. Jó leírjam, hogy eltudjam hinni, hogy ez megtörtént. Jó leírjam, eltudjam fogadni ennek tényleg vége. Jó leírni, mert tudom, hogy most nagyon sokunkkal történik épp hasonló. Talán tudunk vigaszt adni így is egy kicsit egymásnak.
Nyolc év emlékei. Rengeteg minden történik két emberrel ilyen hosszú idő alatt. Szerelmesek, aztán barátokká válnak. Vagy ritka, különleges esetben örökké szerelmesek maradnak. Mi barátokká váltunk. Volt sok közös szertartásunk. Voltak szavak, amiket csak egymásnak tartogattunk. Voltak pillantások, amiket senki más nem kapott meg. Annyi minden volt még.
Aztán egy nap, mindezt elveszik tőled. Kommunikáció. Annak hiánya. Rengeteg próba, hogy megbeszéljünk dolgokat. Amik mind zátonyra futottak. Mert bármennyire is szerethetjük, egymást nem vagyunk egyformák. Ő így működik. Egyszer csak döntött. Hogy vége. Nem tudott beszélni erről, nem tudtunk változtatni.
De most nézzük a tudatosság szempontjából a dolgokat. A teszt. A tudatosságom tesztje. A Krisna tudatom tesztje. Mennyire tudom élni mindazt, amit tudok elméletben, amit megtanultam itt az évekkel alatt. Az anyagi világ szenvedéssel teli. Vágyak. Ragaszkodások. Amik miatt itt eleve szenvedésre vagyunk ítélve. Mert az anyagi világban semmi nem örök. Minden elmúlik. Nem a szavak szintjén, azt könnyen megérthetjük. Az anyagi világ szintjén. Ami most természetesen nagyon valóságosnak és fájdalmasnak tűnik. Ez nem az a hely, ahova azért kerültünk, hogy jól érezzük magunkat. Megpróbálhatjuk. Működik is egy darabig. Hosszabb, rövidebb időre. De a vége szenvedés lesz. Ezen nem tudunk változtatni.
Amin változtatni tudunk az a tudatosságunk. Tudjuk tisztítani a tudatunkat. Azzal együtt pedig jön a tapasztalat. Mindazt, amit az intelligenciánkkal megértünk, tapasztalni tudjuk. Az én tudatom még nem elég tiszta természetesen. Ezért is van az, hogy míg az intelligenciám érti mindazt, ami történik, mégis szenvedek. Olyan jó lenne azt mondanom, hogy fáj a lelkem és az szenved. De ez nem lenne igaz. Mert:
„Az egyéni lélek törhetetlen, feloldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz.”
(Bhagavad-gíta 2.24)
Most lehet, sokan azt mondjátok, hogy de azért jöttünk, hogy boldogok legyünk, hogy élvezzük az életet. Ha nem így lenne, nem keresnénk párt, nem születnének gyerekeink. De ez nem így van. Ez egy csapda. Persze kell a társ. Egy nőnek főleg. Mert a nőnek először az apja menedékében, később a férje menedékben, majd ha úgy alakul esetleg a fia menedékében kell élni. De ez egy nagyon más kapcsolat. Ezek a kapcsolatok a védikus hagyományok alapján, mind azt a célt szolgálják, úgy működnek, hogy a végén kitudjunk szakadni az anyagi világ fogságából és hazatérjünk.
Most, hogy az életem ilyen fordulatot vett, nekem is lehetőségem van arra, hogy sokkal mélyebben gyakoroljam a Krisna-tudatot. Lehetőségem van arra, hogy egy bhakta párt találjak magamnak, de lehetőségem van arra is, hogy közeledve az ötvenedik évem felé, vánaprastha (visszavonult életet élő) legyek.
De ezeknek a dolgoknak még nincs itt az ideje. Túl kell élnem a gyász folyamatát, hogy később tudatosan dönthessek arról, hogy merre tovább.
Visszatérve kicsit a fogyásra. Terveim szerint a közeljövőben sokkal többet fogok erről írni. Mert bár lehet, hogy számtalan dolog nehezíti a súlyvesztést, legelsőként a lelki okok, majd akár a hormonok, akár más egyéb terhelő tényezők, de a legfőbb ok, bárhogy is szeretnénk szépíteni, a túlzott kalória bevitel. Én most szerda óta, egy kezem megtudom számolni, hányszor ettem. De mielőtt mindez történt volna velem, pont elkezdtem egy 28 plantbase diétát, jobban mondva egy étrendet, ami reményeim szerint teljes mértékben a szokásommá válik. Így bár most nem eszem, igyekszem, mindig elkészíteni egy-egy fogást a heti menüből, hogy ha mégis megéheznék, ne egyek rosszul. Nagyon erős célkitűzésem, hogy ezt most véghez vigyem, mert mióta vega lettem, nem táplálkozom megfelelően. Ennek pedig egyetlen oka van, hogy nem vagyok elég tudatos az étkezésemről. Egy nagyon fontos momentumot most gyorsan meg is osztok veletek. A legnagyobb hibám az étkezésemben, hogy kontroll nélkül tudok édességet enni. Ennek elkerülésére a legjobb módszer, ha nincs otthon. Ezt pedig úgy lehet megoldani, hogy nem veszünk édességet. Szóval hamarosan hozok erről a folyamatról bejegyzéseket.
Ez most egy nagyon hosszú, nagyon bizalmas és fájó bejegyzés. Elnézéseteket kérem érte. Arra kérlek benneteket, hogy bátran kommenteljetek, ha szeretnétek, de ne kérdezzetek részleteket kommentekben, ha úgy érzitek, vannak vigasztaló szavak, amiket szeretnétek megosztani velem, ne fogjátok vissza magatokat.
Öleléssel <3
Csilla
Photo by Danielle MacInnes on Unsplash
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: