A hazugságról…

Mostani írásom, nem rólam szól, bár kétségtelen, hogy inspirált a megírásában a nemrég véget ért kapcsolatom, ahogy az is, ahogyan véget ért…

A hazugság témája mozog már bennem egy jó ideje. Arról, hogy miért hazudunk, hogyan hazudunk és kinek hazudunk. Mert tény, hogy hazudunk szavakkal, tettekkel, pillantásokkal, talán az egész létezésünkkel.

Emlékszem gyermekként én is sokat éltem vele. Hol csak füllentettem, hol nagyobb hazugságokba keveredtem, hol kitalált történetekkel próbáltam elfedni az igazságot. De színeztem ki történeteket azért is, hogy jobban imponáljak a társaimnak. Ha most visszanézek, akkor a legfőbb motivációm ebben az volt, hogy megússzak valamit. Büntetést, szidást. Valamit megakartam úszni.

Arra is emlékszem mekkora változást hozott, amikor 18 lettem. A hivatalos nagykorúságommal együtt, felelősséget vállaltam magamért, a tetteimért és ezzel együtt fel is szabadítottam magam. Megfogadtam, hogy nem fogok olyan helyzetbe kerülni, amikor hazudnom kell. Ahogy arra is rájöttem, hogy azok a számomra fontos emberek, akik engem, tisztán, kendőzetlenül, önmagamért szeretnek. Nem kell se többnek, se jobbnak látszanom annál, aki valójában vagyok. Ezt a szabadságot most is őrzöm.

A hazugságok rólunk szólnak. A hazugságok a megúszásról szólnak. Meg akarjuk úszni, hogy szembe nézzünk valamivel, leginkább a tetteink következményeivel. A hazugságok a szabadságról is szólnak. Egy illuzórikus szabadságról. Azt hisszük, hogy jogunk van olyan dolgokat megtenni, amivel másoknak fájdalmat okozunk, hogy ezt a jogunkat megvédjük a tetteinket hazugságba csomagoljuk. Ezen jogunkat a rosszul értelmezett szabadságból eredeztetjük. A legszörnyűbb hazugságok a párkapcsolatokban hangzanak el.  Van egy illúzió bennem arról, hogy a kapcsolatoknak egy ősbizalomról kell szólni. Az én felnőttkori párkapcsolataimban a párjaim, mindig biztosak lehettek bennem. Ha én mondok valamit, akkor az mindig úgy van. Ha megígérem, hogy ekkor itt leszek, akkor itt vagyok. Vagy ha azt mondom, oda megyek, akkor ott leszek. Sose kellett azon gondolkodniuk, hogy vajon így van e. Pont ugyanezt vártam viszont. Hogy nekem is módom legyen ilyen bizalommal lenni. Amit persze kezdetben megelőlegezünk a másiknak. De amikor jön az első kicsi füllentés, az első apró csúsztatás, a bizalom, ami még nem szilárd, hisz csak előlegbe adtuk, egyből meginog. Már nem is épül tovább. És itt lépünk bele ebbe a játszmába mi is. Amikor el akarjuk hinni a magyarázatokat. Azokat a hazugságokat, amik a hazugságokat legitimálják.

Ahogy körül nézek, sokan vannak, akik nem szabadították fel magukat, amikor elérték a nagykorúságot. Talán nem is vállaltak felelősséget magukért, a tettekért, a létezésükért. Nem tudom eldönteni melyik a kiábrándítóbb? Az, hogy hazudunk, vagy az, hogy elhisszük amit nekünk hazudnak?

Igazából mindkettő teljesen természetes ebben a világban, ahol illúziókban élünk, ez az anyagi világ egy illúzióra épül. Ami lássuk be nem valódi. Nem igazság. Ahhoz, hogy ebben az anyagi világban maradjunk, Máyá Devinek olyan elrendezéseket kell tennie, hogy ami ebben az anyagi világban történik, valóságnak tűnjön, és mi elhiggyük azt. Valamiért, amikor belekerülünk ebbe az anyagi világba, mi is elkezdünk hazudni. Hogy megteremtsük a magunk illúzióját, egy illúziót ezen az illúzión belül.

Nem csak azt tartom hazugságnak, ha valamiről mást állítunk, ha valamit megtagadunk, letagadunk. Az is hazugság számomra, ha valamiről nem beszélünk. Az is ez a kategória, ha valaki nem mond el dolgokat. Mert a nem mond el dolgokat, az valaminek az elrejtése, az elsunnyogása. És mi az, amit egy párkapcsolatban nem osztok meg a másikkal? Milyen dolgok azok, amiket a társad nem tudhat rólad, veled kapcsolatban? Ha én bízom a másikban, nincs olyan, amit nem mondok el neki. Esetleg olyan legbelső megéléseket, amik még bennem sem tiszták, azt lehet, még nem osztok meg. De azt, hogy hol vagyok, hova megyek, mit csinálok, kivel megyek, az annyira egyértelmű, hogy a másik tudja. Ahogy azt is, hogy mikor jövök. Van a mindjárt jövök típus, a majd jövök típus. Az nem egy megfogható kategória. Az a biztonságot kérdőjelezi meg. Mennyire lehet számítani egy mindjárt jövök emberre, egy majd jövök emberre? Főleg, hogy ezek nem konkrét időegységek. A mindjárt nekem még a percnél is rövidebb idő. Míg másnak az órák is simán beleférnek a mindjártba. Nem tudsz úgy valakire számítani, hogy nem tudod, mikor számíthatsz rá.

Hogy épülhet e így stabil kapcsolatot valakivel? Arra azt kell mondanom, hogy szerintem nem. Ha pedig egy kapcsolat hazugságokra épül, vagy egy kapcsolatban legitimmé tesszük a hazugságot, azzal, hogy el akarjuk hinni, akkor valószínű a kapcsolat vége is abba fog torkolni. Hisz ha nem vállalta fel a kapcsolaton belül, amikor még el van köteleződve feléd, amikor még szeret, ha akkor nem vállalta fel a gondolatait, a tetteit, akkor miért működne másként, amikor elhagy téged? Vagy szakítotok. Teszi ezt akkor is önvédelemből. Esetleg még hazudja önmagának és neked, hogy ezzel csak téged akar megvédeni. De ez a legnagyobb hazugságok egyike. Mert aki szeret téged, nem hazudik. Ha hazudik, nem szeret. Ha nem szeret, akkor nem fogja érdekelni őt az, hogy neked ez most milyen.

Amikor valaki olyan nyilvánvaló dolgokban hazudik neked ami ott van a szemed előtt, de mégis azt várja, hogy te elhidd amit mond, az olyan dolgokban amik nem nyilvánvalók ezt még könnyebben megteszi.

Na de, milyen az, hogy te ezt elhiszed? Milyen az, hogy te jobban elhiszed azt, amit ő hazudik, mint amit a saját szemeddel látsz? És ő hazudik és te elhiszed? Miért teszel ilyet? Miért jó ez neked?

Azt kell mondanom, hogy amikor elhiszünk egy hazugságot, az pont olyan, mint amikor kimondunk egy hazugságot. A hazugságnak ez egy olyan formája, amit úgy hívunk, önbecsapás. Amikor saját magunknak hazudunk. A mozgatórugói valószínűleg nagyon hasonló ahhoz amikor másnak hazudunk. Azért teszünk így, hogy ne fájjon nekünk, ne kerüljünk kellemetlen helyzetbe, ne kelljen konfrontálódnunk. Nem kell a következményekkel számolnunk, hogy a másik mit tett velünk, nem kell megoldásokat keresni. Nagyon egyszerű elhinni. Ez nem más, mint egy kőkemény játszma. Így sosem lehet csak az egyik felet hibáztatni. Meg kell látnunk mindkettőnket ebben a játszmában. Én részese voltam ennek a játszmának, hogy elhittem a te hazugságaidat. Te hazudtál nekem ez a te sarad. Én elhittem neked, ez az én saram. Mindenkinek le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat a történetből. Hogy milyen szerepet játszott a történetben. Ha egy párkapcsolati krízisnek szakítás a vége, és ez nem egy közös megegyezéses szakítás, hanem az egyik fél úgy dönt, hogy kilép ebből a történetből, bármilyen okból, akkor a maradó félnek, a szenvedő félnek, sokkal könnyebb lesz a helyzete, ha elkezdi megvizsgálni ezeket a dolgokat. Mindazt ami van, ami volt, azt szemügyre veszi és nem az történik, hogy rettentően sajnálja magát. Mert persze sajnálja magát, hisz ez nagyon emberi és természetes is. Hisz fájdalmat okoztak nekünk, ez most fáj, ez meg kell élni, ezek megélhető érzések. De akkor van baj, ha ezt úgy csináljuk, hogy nincs mellette más. Nincs mellette az, hogy megvizsgáljuk mi volt ebben a történetben a mi szerepünk. Hiba, ha csak az van, hogy mi vagyunk a szegény megbántottak, a másik a gonosz megbántó. Nem azt mondom ezzel, hogy fel kell mentenünk a másik felet a tettei miatt, mert ez nem tisztünk, és nem is tudjuk felmenteni a tettei következménye alól. Ezt neki megélni, neki kell végig vinni, és azt, hogy ő ezt, hogy teszi meg, vagy mint teszi meg, az sem a mi dolgunk. Annak a következményeit már nem mi fogjuk elszenvedni. Az viszont igenis a mi felelősségünk, hogy ebben a szituációban, mi magunkkal, hogyan viselkedünk. Mit tanulunk meg ebből a helyzetből és hogyan fogjuk tudni használni ezt majd.

Szóval a hazugság egy nagyon összetett dolog, ami a mindennapjaink részévé vált már. Hazudnak a legmagasabb szinteken, és a legalacsonyabb szinteken is. Társadalmi szinteken.

Ha a kötőerők szintjén vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy a jóság minőségében lévő emberek nem hazudnak. Mi akkor a megoldás? Törekedni arra, hogy minél többet legyünk mi magunk is a jóság minőségében, igyekezzünk olyan emberekkel társulni, akik ebben a minőségben vannak.

Ha eddig nem tettük, akkor kezdjünk el felelősséget vállalni magunkért, a tetteinkért. Ismerjük fel, ha egy ilyen játszmába kerülünk és lépjünk ki önként belőle.

Ezek a gondolatok nem nagy igazságok. Csak azt próbáltam meg összefoglalni, amit én a saját nézőpontomból, a saját tudatosságomból vizsgálva megértettem a hazugságról.

Öleléssel <3

Csilla