Akkor még egyszer 🙂 az előbb már megírtam ezt a blogbejegyzést, aztán egy mozdulattal elszállt az egész.
Amikor sokáig nem írok, az mindig egyfajta visszahúzódást jelent. Vissza a középpontomba, ami megtart, amikor minden széthullik látszólag.
Az elmúlt napok. A hőség. Kívül, belül. Felperzsel mindent. A tűz elemészt mindent ami régi. Mintákat, hiedelmeket, batyukat. Amiket hordozok. Bedobtam mindent ebbe a tűzbe. A hőhullámok, már nem hullámok. Inkább mint egy forró láva, hömpölyög végig rajtam huszonnégy órában. Mutat valamit. Jelez. A félelemmel együtt nő.
Félelem. Az ismeretlen újtól. Az új úttól, az új élettől, a felelősségvállalástól. Mi legyen? Jó e az irány? Vajon tényleg ez kell? Közben megfeszülsz. Oké. Akkor nincs mese, elő a születési képlettel. Kell valami bizonyíték. Kell a megerősítés. Nézzük. X- es ház. Mit mutat? Egy gyors kérdés, és már jön is a válasz. Igen, Jó az irány. Hajrá. Lépj. Lépj ki a régiből, foglald el a helyed az újban. Huh. Egy nagy sóhaj, mély lélegzet akkor lássuk.
Egy este alatt felépült az új. Szeptembertől kezdem a Do-in tanfolyamot. Ez lesz az egyik vonal ami megtart. Mellette szintén szeptemberben kezdődik a meseterápia képzés. Ez kapcsolódik a rajzhoz. A rajzmeditáció marad, sőt. Lesz meglepetés, de erről majd csak év vége felé mesélek. Közben megszületett a saját rajztanfolyamom váza is. Ez egy tematikusan felépülő csoportos foglalkozás lesz, tervezek hétköznap délutáni és hétvégi időpontokat is. Marad a rajz terápiás része is a Rajzolj és gyógyulj , ebben is készülünk új dolgokkal. Mindezek mellett, után, szeretnék tanulni meditációt. A klasszikus formában. Ehhez még majd megérkezik a Mester. No és végezetül tanulgatom az asztrológiát ha már van egy 8-as házas Neptunuszom.
Eközben a világban. Figyelem mi történik körülöttem. Egyre passzívabban, tartózkodva a helyesbítéstől, a kiigazításoktól. Kicsit szomorúan. Figyelem mit tesz a félelem. Figyelem a birtoklást. Minden a miénk. Az életünk, a szüleink, a testvéreink, a párunk, a gyermekeink, a mintáink, a régi hiedelmeink, miénk a házunk, az autónk a pénzünk. De már miénk a hazánk, Európa, és a Föld is. Görcsösen ragaszkodunk mindenhez amiről azt gondoljuk a miénk. Fogcsikorgatva szorítjuk össze a markunkat, hogy el ne vehessék tőlünk. Félelemben élünk, hogy talán mégis elveszik. A félelmeink által gyűlölünk mindent és mindenkit aki a tulajdonunkra tör. De hisz semmi nem a sajátunk. Nincs semmi amit birtokolhatnánk. Minden ami van, bennünk van.
Végtelenül szomorú vagyok ettől. Miközben tudom, hogy ez tanít valamit nekem. Mutat egy képet, egy elveszett részemről. Akit megtagadtam. Akit fel kell ismerni. Vissza kell fogadni. Igen el kell fogadjam, hogy részem ez is. Részem a gyűlölet, részem, hogy mindenben csak a saját érdekeim nézem, és nem számítanak az áldozatok. Fel kell ismernem, vissza kell fogadnom, hogy megszabadítsam ettől a világot. Ahogy mindannyiunknak fel kell ismerni ezeket az elveszett részeit. Hívjuk vissza őket. Adjunk helyet nekik újra az életünkben. Akkor talán változik a kint. Ahogy a bent.
Aztán talán lassan alábbhagy a hőség. Elmúlik a tűz. Talán beledobtunk mindent amit kellett. De őrizzük azt a parazsat. Amiből újra tűz lehet, ha jön a következő vihar. Ami újra elénk sodorja a feladatokat.
Nagyjából így teltek az elmúlt napok nálam
Szeretettel <3
Csilla
Kép forrás: internet
Kommentek