PaperWorkRoom

Hála

Hálás vagyok. Köszönöm. A hála ennél sokkal több. Ha képessé válunk minden pillanatban hálát érezni, minden egyes percért, mindenért, ami megtörténik velünk és azért is ami nem történik meg, képessé válunk irányítani az életünket. A gondolatainkat és az érzelmeinket, egyaránt. Ahhoz, hogy a szeretet teret kapjon az életünkben, meg kell tanulnunk, hogyan lehetünk hálásak. Egyik… Tovább »

Sors vagy karma…

A karma szót a nyugati világban sokszor használják a sors szinonimájaként, mintegy eleve elrendeltséget feltételezve. Mintha az események rajtunk kívülálló okok miatt történnének meg velünk. Ez azonban a karma szónak, egy nem teljesen pontos értelmezése. A karma szó: „megtenni, cselekedni, alkotni, teremteni” jelentésű kri igéből származik, és szó szerint tettet, cselekvést, teremtést jelent.   A… Tovább »

Az alkotás tere…

Mindannyian, akik itt vagyunk, ebben a földi létben két világ közt bolyongunk. Az egyik ebből valóság, a másik csak valóságnak észlelt illúzió. Ezt az illúziót az elménk az általa gyártott képekkel próbálja eredetivé tenni, és elhitetni velünk. Ez a világ fogalmakból, gondolatokból, történetekből, helyzetekből épül fel. Mivel a tudatunkat fátylak borítják, nem ismerjük fel a… Tovább »

Csak lélegezz…

Hétvégén Chogyal Rinpoche előadásán voltunk. Fantasztikus ember. Csupa szeretet és öröm. Az este fő témája az együttérzés és a meditáció volt. Az együttérzésről még sokszor fogok írni, mert az én utam is ez. Ebben kell tapasztaljak és megélnem, megfejlődnöm a legtöbb ezéleti feladatom.  De most a légzésről szeretnék írni nektek. Energiákból állunk, ahogy a világ… Tovább »

Lejárt szerződések…

Sok napja próbálom megírni ezt a bejegyzést. De nagyon mélyre kell hozzá menni magamban. Ha a lélek nem csak tapasztalna, és nem energiában, hanem testben nyilvánulna meg, azt mondanám, hogy az enyémnek, olyan teste van, mint egy trójai harcosnak. Régi hegek borítják, térképként behálózva, mutatva milyen is volt az út idáig.  Amikor megjelenünk ebben az… Tovább »

Sokk terápia…

Olvastam ma egy pár soros megosztást az elhízás lelki okairól. Szabályosan éreztem, ahogy a szavak pofonokként csattantak az arcomon. Nem azért mert nem lett volna igazság tartalmuk. De még vagy ezer ilyen szót, mondatot tudnék sorolni, ami az elhízás lelki háttere lehet. Még csak nem is azért éreztem arcul csapva magam, mert betaláltak. Azt hiszem,… Tovább »

Szemlélődöm…

Olvasgatok. Sokan jelzik, hogy nagy baj van. Baj van a világgal. Hm.  Azt is írják, nagyobb lesz a baj, ha gyorsan nem változtatunk. Hm-hm. Igen. Lehet, hogy az irány ami fele tartunk nem pozitív. Igen, én is azt gondolom, lehetett volna másképp. Dönteni egyéni szinteken lehet. Amivel változik a kollektív is. Hisz a sok egyéni… Tovább »

Ajándék amivel jöttem…

Mind úgy indulunk neki az életnek, hogy meg van minden adottságunk hozzá, hogy tökéletesen csináljuk. Úgyis tesszük, még ha sokszor nem is így éljük meg. Mindenki más feladattal van itt. Feladattal, ami a léleké.  De ehhez a feladathoz, csak mi vagyunk tökéletesek a lelkünknek. Ezért nem is érdemes azzal foglalkozni, ki, hogyan éli az életét…. Tovább »

Sarana-Lélekmenedék

Van egy kifejezés a buddhizmusban, a menedékvétel. Számos dologban veszünk menedéket a mindennapokban. A kapcsolatainkban, a családunkban, a munkánkban, az otthonunkban, a hobbinkban, és még hosszan sorolhatnánk. De ezek a dolgok nem állandóak. Minden változik, amiről ma még úgy gondolkodunk, hogy a miénk az holnapra már elveszhet. Akkor túllépve a veszteség fájdalmán gyorsan új menedék… Tovább »

Lélek avatarok

A hinduizmusban az avatára (szanszkrit: Avatāra „alászállás”,) az isten alászállása és halandó lényben (akár állatban) való megtestesülése a földön a világ megmentése, a törvények helyreállítása vagy híveinek megoltalmazása céljából. Eközben részben megőrzi isteni természetét, részben földi természete lesz. A földi világban megjelenő énünk, nem más mint a lélek avatara. Egyetlen célért jött létre, szolgálni a… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!