Éld a csodát, ami Te vagy

Tavaly decemberben, felriadtam egy hajnalon ès ezt az írást írtam. Megosztom most veletek. Azèrt, hogy erőt adhasson, én is járom az utat. Megbotlok. Felállok. Padlóra küld a feladat, aztán összeszedem magam, mert tovább kell menni. A lelkemért. A szabadságomért. 

Ó igen. Végre él minden újra. Soha többé nem leszek csordogáló ér, mikor hatalmas zabolátlan folyó vagyok. Nem leszek pislákoló gyertyaláng mikor izzó máglya vagyok. Nem leszek apró huzat mikor óriási szélvihar vagyok. Nem leszek más, kisebb, szelídebb, csak azért mert az emberek ezzel tudnak mit kezdeni. Elég volt. Túl rég voltak, túl szűkek a határok. Túl rég volt a lelkem elrejtve, csak azért, hogy ne okozzak csalódást azzal, hogy nem illek a képbe. Ez vagyok. Itt vagyok. Ilyen vagyok. Tegyél hozzá, vegyél el. Azt amit, addig amíg hagyom. Ne tovább, ne többet. Érdekel amit látsz? Hàt tessék. De csakis a Te ítéleted lehet téves, ha csalódodni fogsz. A játszmàid nem érdekelnek majd. Ez a valóság. Az enyém. Beengedlek ha méltó vagy rá. Ha nem fogod érteni nem az én hibám. Nem szenvedem el a Te csalódásod, bàrmennyire szeretnéd. Ez egy új élet. Végre. Szabadon. Én döntöttem. Én választottam. Önmagamat. Tedd ezt Te is. Dönts. Válaszd Önmagad. Éld a csodát ami Te vagy.

Most újra olvasva is azt hiszem, igen csak így érdemes. Elindultam vissza, vissza oda, “ahol valami törtènt, és ott akkor megvàltozott minden”. Megkeresem és feloldom azt a blokkot. Megkeressem, hogy szabaddà tegyem magam vègre. Szabaddá, amilyennek születtem. Minden csak most kezdődik el. Hosszú még az út, de van hitem. Hitem a Rendben. Tudom, hogy cèlba fogok érni. Te is célba fogsz. Csak ne hagyd, hogy a nehèz percek sokáig tartsanak. Ne engedd, hogy a nehèzsègek letérítsenek az útról. Èn hiszek benned. Te is tedd ezt. 

Öleléssel <3 

Csilla

9